A hold árnyékos oldalán

Kőrösi Koppány

Amikor az űrhajó megkerüli a holdat, egy időre a bolygó takarásába kerül. Megszűnik vele a rádiókapcsolat. A fizika törvényei szerint az ellipszispályán haladva nemsokára újból fel kell tűnnie, da addig - csak az űr hidege és csöndje marad mindenkinek.

Az idei versenyszezont március 11-én kezdtem az Optivitán, 4:01.39-es 50 kilométerrel. Ez a DUV (Nemzetküzi Ultrafutó) statisztika szerint a világrangsor 1032. helyére elég, bőven benne a felső 10%-ban. Még jobb, ha az age graded eredményt nézzük: 3:45.57 perc a korrigált eredmény.

Március végén jött a Balaton Szupermaraton. Harmadik egyéni teljesítés, 16:48.35, abszolút 22., kategória 10. hely. Majdnem négy órával jobb időt mentem a tavalyinál.

Majd jött május 20, a főverseny. Ultrabalaton. Tényleg tisztességesen végigdolgoztam a tavalyi évet, a telet, nem voltam sérült, nem voltam beteg, nem volt ellazsált edzés... És hatvan kilométernél kidőltem, feladtam a versenyt.

Az érzés, hogy valami nem teljesen oké, visszavonhatlatlanul befészkelte magát az agyamba, és nem hagyott nyugodni.

A bevezetőben említett eredmények után nem volt épp kellemes érzés megbarátkozni a gondolattal: kevés vagyok.

A barátkozás azóta is tart. De ha akarok valamit, akkor azt megcsinálom. Ha nem megy úgy, ahogy eddig próbáltam, meg kell próbálnom máshogy. Beusom szokta mondani, ha egy problémát meg kell beszélnünk, és az mély, és esetleg fájdalmas lesz: műtsünk.

Érzelmileg erősen megviselt - nem is gondoltam volna - az elválás eddigi edzőmtől, Peyer Zolitól. Nem hogy nem hibáztattam semmiért, de kifejezetten az ő érdemének láttam eddigi fejlődésem - jó, futni én futottam...

De tudtam, hogy azzal a szelíd, a futót a saját pályáján hagyó, saját elképzelései után menni hagyó stílussal, amit ő képvisel, nem jutok előrébb. Ő nem fogja a kezébe venni a szikét, és nem fog vágni. Olyan edzőt kellett találnom, aki műt. Találtam.

Motiváló és eleinte kifejezetten élvezetes volt a világ egyik, Magyarország vitathatatlanul legsikeresebb ultraedzőjével együttdolgozni.

Július közepén az UTT - bár csak középmezőnyben való - teljesítése élményfutás volt, rá egy hónapra a Korinthosz már megdolgozott ugyan, de nem estem ki, mint tavaly. A szeptember eleji 12 órást mégis 3 óra után abbahagytam. Csak egyszerűen elfogyott a futókám.

Ekkor került elő a kés. És lettem szembesítve, hogy sem fizikailag, sem mentálisan nem állok készen sem hosszú távokra, sem rövid (maratoni, 50 kilométeres), vagy sprint (félmaraton) távokon a rekorddöntögetésre.

Az alapozás ideje van.

Szívbéli jóbarátom, Bence mondta a minap - aki kalandos életútján egy ideig síoktatóként is dolgozott -, hogy látott elérkezni sok síelőt hasonló dilemmához: már egészen jól le tudtak döngetni a hegyoldalon, de ahhoz, hogy rendes síelő váljon belőlük, meg kellett tanulniuk a technikát rendesen. És ennek az volt az ára, hogy akkor most kezdünk mindent elölről, és nem ledöngetünk a hegyen, hanem a bázistechnikát gyakoroljuk egy hétig...

No, valahogy így voltam én is most a múlt heti Budapest Maratonon, amit 3:48-al teljesítettem - valami fél órával rosszabb idővel, mint tavaly. Rendben, az edzői instrukciók szerint, harminc kilométerig - többé-kevésbé - betartva a pulzuskonrollra vonatkozó utasításst (150-es pulzusmax), utána (bár szabad lett volna) se nagyon engedve 160 fölé... De azért nagyon, nagyon más érzés volt a mezőnyben futni... A széjjeltaposott műanyagpoharak szőnyegében, az első maratonjukat teljesítő, vagy egyéni csúcsért küzdő futók között araszolni. És szenvedni a melegtől, a távtól...

A hold árnyékos oldalán vagyok. Már nem tudok úgy futni, mint régen, és még nem tudok úgy futni, ahogy majd fogok tudni.

És nemsokára újra körbevesz - ha nem is az űr, de - a tél hidege és csendje a hajnali edzéseimen.

A tömegben

A célban

https://fortitudo.blogstar.hu/./pages/fortitudo/contents/blog/43914/pics/lead_800x600.png
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?