Itthon nézek az égre

"A kalauz szólt, hogy keljek fel, lejárt a jegyem
Átellenben terült el születési helyem.
Foxotrott szól a kocsmábul ma szombat délután,
És ott táncol vagy húsz pár csizma, és a konyhalány.

Itthon vagyok végre,
Itthon nézek az égre!"

Locomotiv Gt.: Visszamegyek a falumba - Bumm, 1973

https://youtu.be/WcGBDJvSzUc

Meggyőződésem, hogy minden ultrafutó egy sebekkel, nyomásra, ránézésre, emlékeztetésre fel-felfakadó, vagy már csak fájó, vagy már csak éppen látszó sebekkel megpakolt zsákot cipel.

Minél tovább jutunk előre a futásban és az életben, ez a zsák annál könnyebb.

Az enyém most lett annyira könnyű, hogy a vállamra mertem újra venni, és vissza mertem térni gyerekkorom safe space-ébe, az erdőbe. Ahol a legszívesebben töltöttem anno az időm egy nagyszerű tanáromnak, és nagyszerű túratársaimnak köszönhetően őrizgetve a lélek lángját egy normális jövőnek.

Van már vagy tíz éve, hogy futok. Az erdő hívó - visszahívó - szava egy-két éve ért el. És most itt álltam a kicsi zsákommal a hátamon, csupa-csupa ismeretlen - de ismeretlenül is nagyon kedves, szeretetreméltó - emberrel körülöttem a Mátra aljában. Mátrafüreden, ahol 87-ben az iskolaigazgató engedélye nélkül fogadott nyugatnémet középiskolás osztálynak kisvasutas túrát szerveztem... Mátrafüreden, ahol... Van abban valami sorsszerű, hogy a verseny után hátizsákom a zuhanyzó padjának felső polcán felejtettem.

Életem első terepfutó - vagy ahogy ma divatos mondani - trail versenyén.

A múlt vasárnap hosszú edzésnek futott maraton utánra nem vállaltam a hosszabb, 28 kilométeres távot, megelégedtem egy rövid, 19 kilométer hosszú, 750 méter szintet tartalmazó pályával.

Azért az eltelt majd' 30 év nem csak abban hagyott nyomot, hogy a WC-ben tisztaság volt és papír, szappan, de a memóriámban is erősen... Teljesen ismeretlennek tűnt a pálya. Fura is lett volna, ha bármit felismerek - ezen még az sem segített, hogy 10-15 éve egy-két Téli Mátra túrára el-elevett a kíváncsiság...

Pulzuskontrollos futás volt, 160 fölé nem engedhettem a szívritmust, úgyhogy az esélytelenek biztos nyugalmával, a mezőny közepéről rajtolva elég sokat kellett küszködnöm a hegyen felfelé, hogy elkerüljem a nálam lassabban közlekedőket. A felfelé még mindig nagyon megy... :)

Aztán Mátraháza után a lefelé - downhill... :) - az nagyon megakasztott - vissza is előztek egy páran. Gyerekkoromban iszonyat menőre fejlesztettem a lefelé futás tudományát, de az a tudás már teljesen a múlté. Konkrétan az életemért küzdöttem, amikor kidőlt/kivágott fák csonkjain, úttalan utakon, avar alá rejtőző gyökereken és a Mátra öklömnyi-emberfejnyi ingatag kövein kellett veretni lefele. Szerencsére mindig érkezett egy kis felfele pihenőnek, ahol kifújhattam magam...

Aztán észre sem vettem, és már újra Mátrafüred határában voltam, magabiztos aszfalton tolhattam az utolsó másfél kilométert 4:10 körüli tempóval, és magamat a legjobban meglepve a fiúk között a 26-ik helyen fejeztem be életem első trailjét.

Szia Erdő! Itt(hon) vagyok újra.

2
https://fortitudo.blogstar.hu/./pages/fortitudo/contents/blog/43969/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
Koppány
Koppány válasza: hajszacsoka bejegyzésére 2017-10-23 19:06:32
Köszi Jani! Jó volt... :) :) De lehet, hogy letettem... :) És veszek majd magamnak egy másikat. Egy üreset. :)
Válaszolok
hajszacsoka 2017-10-23 17:07:22
Jó a zsákod!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?