Visszatérés a Mátrába

Kőrösi Koppány

Tavaly a Mátrában futottam először terepfutó versenyen. Visszatértem az erdőbe. Idén a februári felemásra sikeredett műtét óta először futottam egyáltalán bármilyen versenyen. És már megint a Mátrában... Visszatértem.

Pedig a Mátrában futni - emlékezhetnék rá tavalyról - nem könnyű feladat. Pláne nem egy aszfaltbetyárnak. De ne szaladjunk ennyire előre!

Térjünk vissza februárra, amikor egy ködös délutánon kés alá feküdtem. Nem szívesen tettem, abban hiszek, hogy megfelelő nyújtással, erősítéssel, szükség esetén pihentetéssel minden sérülés kezelhető, gyógyítható. Mindig minden futótársam kifejezetten lebeszélem arról, hogy az orvosnak akár a környékére menjen.

Az achillesem sajnos mást mondott. Már évekkel ezelőtt kérdezgették, akik vizsgáltak, hogy nincs-e bajom a sarkantyúimmal. Akkoriban őszinte naivitással néztem rájuk: miért lenne? Aztán egyre több achilles-probléma - és azok eredménytelen hagyományos terápiája - mutatta: sajnos mégis van.

Nem volt más választás.

Mivel egynapos műtét volt - kedden befeküdtem, szerda reggel távoztam -, nem voltam felkészülve komolyságára. Meglepett a fájdalom a műtét után, és a felépülés nehézsége is.

Tetéztem azzal, hogy - mivel az orvos nem tiltott el a futástól -, négy héttel a műtét után finom kis futásokkal elkezdtem terhelni a frissen műtött sarkam. Akkori edzőm sem mondta, hogy nem kéne erőltetni - így aztán május végén egy félig - sem - gyógyult, összevissza bevérzett, szakadt, gyulladt sarokcsont-achilles-csonthártya kombó nézett vissza az MR-leletről, hogy aztán az egész nyár mindenféle terápiákkal teljen. No és az orvos szemrehányó pillantása: hogyan jutott eszembe egyáltalán futni. Hiszen ő szólt, hogy majd májusban jöjjek vissza kontrollra... Számára egyértelmű volt: addig nincs futás.

Augusztus végére szedtem össze magam annyira, hogy végre orvosi engedéllyel újra kezdhessem - gyakorlatilag nullára amortizált fizikummal - a futást. Búcsút vettem Lőrincz Olivértől. Talán majd lesz külön bejegyzés is erről, itt most annyit: szimpatikus, kedves embert ismertem meg Olivérben, edzőként azonban komoly csalódás volt az együtt dolgozott kicsit több, mint egy év.

Nyolc kiló plusz, 41-esig visszazuhant Vo2max. Ez volt a rajtban.

Tímár Petivel a rajtban.

Ebből kellett építkezni az októberi vasárnapon a Mátrában. Ráadásul idén nem a közepes, hanem az 1200 méter pozitív szintkülönbséget tartogató, gatyaszaggató hosszú távon.

A terep egyébként ismerős volt - pláne utólag -, és el sem tévedtem - tavaly kétszer is sikerült, idén is csak kicsin múlott -, de mégis szenvedősebb lett, mint vártam.

Egyszerű, amatőr, kezdőkre jellemző okból: elfutottam az elejét.

Ha igazán őszinte akarok lenni - és mi más motiválna -, be kell vallanom: egyszerűen elképzelhetetlen volt számomra, hogy ennyire le vagyok gyengülve. Még szerencse, hogy Zoli (Csécsei Zoli) 165-ös pulzusmaxot írt elő, ezért nem tudtam még ennél is jobban szerteszaggatni magam az első 7-8 kilométeren az első frissítőpontig.

Nyilvánvaló tényként elfogadtam, hogy kevesebb kicsit a levegő, mint tavaly. Elfogadtam, hogy lassabb a tempó, és kifejezetten éreztem, hogy borzalmasan sok rajtam az a plusz nyolc kiló. Ez nagyon rossz volt. De azt hittem, ezt a - gyenge - teljesítményt a végéig bírni fogom.

A rajt után nem sokkal, még optimistánA hat kilis útkereszteződésnél (K+ -> P+) balra nyíló lejtő tavaly nagyon megfogott. Az azóta bennem lévő tüskét (emlékszem, hogy a hideg lelt tavaly, az életemért küszködtem lefelé) idén mindenképpen ki akartam húzni, kerül, amibe kerül.

Mert terepen futni nagyon más izommunka, mint aszfalton. Sokkal több izom dolgozik egészen másképpen. Óriási szerep hárul a lábfej-boka-lábszár, és a csípő-has-derék tájékán lévő, a stabilitást szolgáló izomokra. És egy külön fohász a combhoz, amely a hegyről lefelé fogja meg a futót - és amelyek az eltelt két napban igen lassan enyhülő hévvel fájnak, mintha két tüzes drótkötélre cseréltem volna őket.

A Mátra különösen nehéz terep a sok kicsi (és közepes és nagy), ezért a láb alól szívesen kigördülő - és a lombszőnyeg alatt láthatatlan, és ráadásul zömmel éles kő miatt.

Amíg az ember "képben" van, és tud koncentrálni ezeknek a stablizáló izmoknak a munkájára, addig ez feladat, addig a terep technikás. Amikor elfogy a szufla, akkortól ez túlélés, a terep pedig járhatatlan.

Nekem a Kékesre felérve fogyott el a szufla, odáig tartott a kráft. És ebben az a szomorú, hogy már felfelé is rendesen előzgettek - pedig direkt a mezőny közepére helyezkedtem a rajtnál.

Már majdnem a Kékesnél, egy erősebb emelkedőn.

Szerencsére igazából semmilyen eredményelvárásom nem volt magammal szemben, nem hajtottam helyezésre, még csak célidőre sem.

Az volt a feltevésem, hogy okosan beosztom az erőm, és futok egy élvezeteset. A legnagyobb bajom ennek az "élvezetnek" a hiánya volt.

No. Eddig a panaszáradat. Mert a versenynek van jó oldala is, több is.

Az egyik, hogy sikerült. Végigmentem, és ezzel az erőnléttel ez önmagában is eredmény. A másik, hogy - bár nem olyan színesen, mint a mezőny, de - kiválóan eltaláltam az öltözködést. Nem volt melegem, nem fáztam, mindenből pont annyi és az volt rajtam, amennyi és ami kellett.

A legfontosabb, hogy sikerült nagyon fegyelmezetten, nagyon okosan táplálkoznom verseny közben - bár a végére így is eléheztem kicsit, de arra nem tudtam felkészülni, hogy ennyire el fog fogyni a kraft.

Kraft nélküli - utazó üzemmód - kis pocival... :)

És végezetül nagyon megnyugtató volt, hogy ismét győzött a rutin! Amikor a Kékesen a sípájára kanyarodva a combjaim bemondták az unalmast, visszaváltottam kettőt, és "öreg ultrás" tempóban, nyugiban lekocogtam gyakorlatilag a célig. Az ucsó négy-öt kili volt kifejezetten szenvedős, amikor már nagyon kifogytam minden erőmből, a terep viszont nem engedett keménységéből.

A legvégére jutott erőm egy huszáros befutóra, és (fél perccel) négy órán belül, száztizenharmadikként besóhajtottam magam a célba.

Tanulság nincs. Hacsak az nem, hogy jobban a padlón vagyok, mint gondoltam. Innen szép felállni.

Mindig magasabbra! :)

https://fortitudo.blogstar.hu/./pages/fortitudo/contents/blog/62633/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?