A Kilométergyűjtők-lap aljára

Kőrösi Koppány

Nem szeretem a lezáratlan ügyeket. Lezárom ezt is.

Kezdjük onnan, hogy minden - de minden - a Soós Peti hibája. No meg a Facebooké. Kettőezertizenhárom június végét írtuk, már rendszeresen futottam, amikor egy futós csoportban Peti feltolta, hogy másnap menne egy kört futni Velencén, lenne-e valaki, aki menne vele?

A kis horgászparkolóban hárman találkoztunk reggel 7-kor. Peti, Krisztián és én. Nálam még cipő sem volt, Petinek szerencsére volt egy tartalék. A végére pedig lemerült a Krisz és az én kocsim akkumulátora is, Peti bikázott be minket.

This is the beginning of a beautyful friendship - mondhatnánk, és ez így is volt.

Rövid úton a Kuritár Zoltán által szervezett bajai gyökerű, de nemzetközi futócsoport, a FuTeam környékén találtam magam, egy "Gyűjtsd a kilométereket" nevű Facebook-csoportban, aminek aztán nevet is adtam e nyakatekert megfogalmazás helyett: Gyűjtsd a kilométereket, legyél Kilométergyűjtő! Innen a név.

A BSZM-en 2016-ban KrisszelFutni mindenképpen nagyszerű, barátokkal különösen az. Tálas Krisztián felém megnyilvánuló elfogadása, szeretete, barátsága, fantasztikus élményekkel ajándékozott meg. Részben hatására fordultam az ultratávok felé, és kettőezertizenötben ott találtam magam életem első ultraversenyén, a Balaton Szupermaratonon. Ha már ultra, mindjárt gyorsan négy maratonnál hosszabb táv... Ha nincs Krisztián, nem biztos, hogy végigmegyek.

A közös ló - FuTeam és Kilométergyűjtők - háta igen hamar turós lett, egyszercsak azon kaptam magam, hogy ki vagyok zárva a Facebook-csoportból - mint kiderült Kuritár Zoli összeveszett Krisztiánnal, és azt feltételezve, hogy majd én jól kizárom őt a saját csoportjából, megelőzött.

Nem volt kérdés, hogy Krisztián mellé állok. Ilyen vagyok. A barátság, a kötelék kötelez. Barátokra szert tenni nem könnyű, meg kell őket becsülni, és én néha önveszélyes módon vagyok képes küzdeni azokért, akiket szeretek. Így volt itt is.

Krisztiánnal megalapítottuk a Kilométergyűjtők zárt csoportját.

Egyedi arculatot készítettünk, havi "kilométertáblát" vezettünk, díjakat találtunk ki, motiváltunk és motiiváltattunk. Nagyszerű idők voltak. Sokat futottunk együtt, néha csak úgy összeröffentünk, és futottunk, vagy ebédeltünk egy jót, közösen indultunk versenyeken.

Krisz - ha jól emlékszem, talán - 2016-ban majdnem kinyírta magát egy harminchat óra alatt kiszenvedett UB-n. Mukitól megkapta a szalagot - amit azóta is büszkén őriz -, de nem futott többet. És tőlem - és a csapattól is - elkezdett távolodni. Egy évig próbálkoztam mindennel. Hívtam magamhoz, hívtam közös futikra, akartam menni hozzá Fehérvárra kávéra, ebédre, sütire, bármire. Nem tudtam mire vélni a távolodást. Bosszantott, fájt. Közben a csapatot is vinni kellett - privátban jött az oltás, hogy ez sem jó, az sem jó...

Nyilván konfliktus lett ennek is a vége, és - nyilván - itt is kapun kívül találtam magam...

Így jött létre a Kilométergyűjtők Sport Egyesülete, annak a FB-csoportja, elnökséggel, velem maradó tagsággal, rengeteg motivációval, inspirációval, egy igazán remek közösséggel.

Fájdalmas volt a veszteség - egy barátot elveszíteni sosem jó -, de kárpótolt a közös munka. A Kilométergyűjtők Országos Találkozója, melyet több hasonló követett. Az új kihívások - hónap futói, év futói -, a sok-sok egyéni, egyedi történet, aminek a kibontakozásában részem lehetett.

Piros pólós voltam, büszke magamra és a csapatomra.

Nagy álmaim voltak. Edzőprogram - tarthatatlan, hogy bármilyen kókler, akinek Istagram-fiókja van, edzőnek nevezheti magát, és futók százait teheti tönkre -, oktatások - rengeteg futót veszítünk el korai, és megelőzhető sérülések miatt -, versenyek. A kivitelezésükhöz azonban nagyon kevés voltam egyedül.

Kettőezertizennyolc elejére teljesen kiégtem. Nem igazán értettem, mi a bajom, csak azt éreztem, hogy nem tudok, és nem is akarok megfelelni azoknak az elvárásoknak, amiket magammal szemben támasztottam. Egy hirtelen indulattól vezérelve lerúgtam magamról a szorító cipőt, és kiléptem az általam alapított csoportból.

Eltelt két év, és ma már elég tisztán látom az okokat - legalábbis amik bennem rejlettek. Bár úgy tűnhet, nem vagyok egy one man show-alkat. A csapatmunkában hiszek, és abban is vagyok jó. Meggyőződésem, hogy senki nem birtokolhat egyetlen cél végrehajtásához sem elegendő képességet önmagában, egyedül. Bárminek az eléréséhez minimum két ember szükséges - már ha közösségi célokról van szó. (Bár az egyéni célokban is jól jön a segítség.)

A Kilométergyűjtők Sport Egyesületének volt ugyan elnöksége, de a munkát - ez volt az érzet - egyedül kellett elvégeznem.

Ennél is nagyobb baj volt azonban, hogy nem voltam alkalmas egy közösség vezetésére.

Apa nélkül nőttem fel. Fájdalmasan rövid időszakoktól eltekintve soha nem tudhattam magam fölött atyai hatalmat, amely türelmes kézzel irányította, segítette volna utam. Mindig egyedül kellett boldogulnom, ezért egy öntörvényű, makacs, és ellentmondást nem tűrő személyiséget fejlesztettem ki.

Bár az elmúlt húsz év Beusom által végrehajtott szoftverfrissítései sokat enyhítettek ezen keménységen, be kellett látnom, hogy a tolerancia és a türelem messze nem olyan erényeim, amelyek egy közösség vezetésére alkalmassá tennének. Többen is elhagyták a csapatot a velem való konfliktus miatt.

Nyilván nem így kellett volna távoznom. Nyilván megérdemelte volna az általam vezetett közösség, hogy megosszam velük gondolataim, kétségeim - és még talán segíteni is tudott volna. Akkor azonban csak azt éreztem, hogy szűk, szorít a cipő, és szabadulni akartam a szorításból.

Horák Feri, a csapat utánam következő kapitánya kiváló választás volt. Nem csak mert rokonom - így családban maradt a "biznisz" -, hanem mert egy kiváló ember is. Látom, hogy a csapat azóta is rerndszeresn összejár, saját honlap is kerekedett, örülök.

Tavaly április környékén felvételi kérelemmel fordultam az Elnökséghez - szerettem volna mezei tag lenni. Pont aznap közölte velem Feri, hogy 2:1 arányban az Elnökség elutasította felvételi kérelmem, amikor a pólókat mentem nyomatni Nándihoz. Ezért nincs rajta a "Kilométergyűjtők" felirat.

A történetnek ez a vége. Mindent köszönök.

https://fortitudo.blogstar.hu/./pages/fortitudo/contents/blog/89866/pics/lead_800x600.png
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?