UTT-2020 - technikai beszámoló

Kőrösi Koppány

Gondolkodtam sokat, mit is írhatnék a százhuszonhat kilométeresre hízott kettőezerhuszas UTT-ről. Rengeteg élmény mozog bennem, megpróbálom visszaadni őket valahogy úgy, ahogy mostanában futok. Technikailag.

Technikailag úgy kell futni, hogy van az embernek egy edzője. Akiben bízik - vakon -, aki törődik vele, gondolkodik az edzésein, személyes ügyének érzi az ember fejlődését, sikerélményét. Sőt, a saját sikerélményét is szívesen adja érte. Szóval technikai futásaim vannak már jó ideje, mert nagyon alaposan ki van centizve a terhelésem, fel vannak építve az egyes edzések, a hetek, a hónapok.

Mióta bezárták az iskolákat, egy hatszáz fős faluba húzódtunk vissza a Balaton mellé, az itteni dombokon koptatom az aszfaltot. Aki eddig nem ismert, most megismert, mert falusi ember számára értelmezhetetlen távokat futok, olyan helyeken láttak a lábam szedve haladni, ahová normális ember traktorral, vagy kombájnnal megy, ha olyan dolga van arra, egyébként meg sehogy.

Mondhatnám, hogy nevezetesség lettem, de ez nem jó szó rá, mert az övék lettem. A "pesti ügyvéd", aki fut. Akinek integetnek, dudálnak az autóból, amikor elmennek mellette, akire ráköszönnek. Befogadtak. Jó érzés ez nekem, budapestinek, akinek a szomszéd se köszön mindig vissza.

Technikailag futok, rengeteg időm van közben Istenhez kapcsolódni. Hiszen teljesen beleolvadok a világába. Az emberek közé, és a tájba.

Jól sikerült a felkészülésem az UTT-re. Lefogytam szépen a versenysúlyomra, kipattantam izomzatilag - bár a törzsizmokat beáldoztam az udvar és a kert füvesítésére -, gondos étrend szerint éltem, és gondosan elterveztem mindent. Technikailag teljesen rendben voltam.

Sőt!

Mivel Beusom orrsövényműtétje, és a szervezők (verseny előtt két héttel feloldott) tiltása miatt a Csécsei Csapatban biciklis kísérőt kerestem - és találtam -, úri dolgom volt. Olyan úri, mint még soha.

A technika tökéletes volt. Százharmincas pulzuson a tíz kilométer mostanában 5:15-5:30 közötti ezrekkel, a negyven kilométer 140-en nagyjából ötösben megy. A felmérő futás - 60 kilométer 140-en - 5:27-re jött ki, úgy láttuk, a hatos átlag meglesz. Féltávnál 5:41-es átlagon fordultam, bíztató volt a futás. Egyáltalán nem esett nehezemre, kellemes volt az idő, jó szél fújt a gáton.

A Poroszló és Tiszafüred közötti szakasz senkinek nem lesz a kedvence, mert egy igazi katlant sikerült építeni az út töltése és a Tisza-tót övező fás-susnyás közé, ahol nincs olyan időjárás, hogy ne szoruljon be a pára és a levegő. Ott azért látható volt, hogy megsuvadott a mezőny - már akikkel ott találkoztam. Megsuvadtam én is.

Nagyjából hetven kilométertől egyre erősebben émelyegtem, és kb. 80-85 kilométernél valahol megálltam, és azt mondtam: nincs tovább. Ha tudtam volna futni - valahogy, bárhogy -, teljesen reális lett volna a tervezett időben történő célba érés. De nem tudtam.

Ott álltam a harmadik maraton elején, rosszulléttől tántorogva, émelyegve, és kezdődött a futás. A nem technikai.

Az a "futás", amit gyűlölök, amit szégyellek, amin csak túllenni szeretnék, mint amikor általánosban matekból feleltem, és a kiváló pedagógus miután már zokogtam a megaláztatástól, és a helyem felé tántorogtam az "egyes" beírása után, visszaüvöltött a tanári asztalhoz, és kéjesen kijelentette: az egyesért is felelned kell. És az osztály röhögött. Harsogva, hangosan, gúnyosan. Nem akartam ezt. Hajnalban keltem, fehérjeporon, táplálékkiegészítőkön és zabpelyhen éltem az elmúlt fél évben, fogytam tíz kilót, edzettem, készültem. Hogy ezt ne kelljen még egyszer átélnem.

Mondtam is a kísérőmnek, hogy ennyi volt. Itt a vége, pakolunk, megyünk haza.

A kísérőm - egy roppant gyakorlatias ember - annyit mondott: oké, nyugodj le! A mezőny gyakorlatilag a hátad mögött, ha mostantól sétálsz, akkor is órákkal a szintidő előtt benn vagy. Kérsz egy citromos sört?

Kértem, ő elkerekezett, és szerzett. Én pedig beértem. Futva, sétálva, néha jókedvűen, néha átkozódva. Teljesítettem a feladatot.

Hálás vagyok érte, hogy ilyen lett, ilyen nem igazán technikai. Néhány nappal az események után úgy érzem, így kaptam meg azt, amiért mentem. Talán többet is.

Ezúton is óriási köszönet edzőmnek, Csécsei Zolinak a - nem csak - technikai felkészítésért.

Hála és köszönet Bartos Virágnak a kíséretért.

Köszönöm a kisebb - és szorosabb - és a nagyobb - és lazább - közösségeimnek a támogatást.

https://fortitudo.blogstar.hu/./pages/fortitudo/contents/blog/97414/pics/lead_800x600.jpeg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?